Ha a csapatunk bármelyik régebbi tagját kérdezzük a Belgrád kupáról, biztosra vehetjük, hogy számos anekdotát fog mesélni nekünk róla, kezdve onnan, hogy a fránya határon hány órát is kellett várni, ha éppen rossz idősávban kerültünk oda, egészen odáig, hogy egyszer az akkori Európa-bajnoki ezüstérmes szerb csapaton túljutva vívtunk döntőt a többszörös Európa-bajnok francia csapattal. Egy szó, mint száz, csapatunk sok szállal kötődik ehhez a versenyhez, többünk is úgy nőtt fel, hogy ez a verseny volt a nagybetűs külföldi verseny, amit évről-évre vártunk, hogy megmérettethessük magunkat nemzetközi szinten is.
Természetesen nagy örömmel fogadtuk, amikor a nyár végén megtudtuk, hogy a covid miatti több évnyi kényszerszünet után idén újból megrendezik ezt a versenyt, immár Serbian Open néven. Idén úgy hozta a sors, hogy a szövetség szervezésében, mint a válogatott tagjai vettünk részt az eseményen. A Harát hárman, Kassai-Kiss Balázs, Komjáti Tamás és Puszti Dániel képviseltették, továbbá a nálunk edző miskolci ikerpár, Molnár Botond és Molnár Csongor, is a csapat tagja volt.
Péntek délután indultunk neki az útnak, ami a határon való gyors átjutás ellenére is körülbelül 7 órát vett igénybe, nekem személy szerint ez mégsem tűnt olyan hosszúnak, valószínűleg azért, mert az autóút túlnyomó részét alvással töltöttem. A szálláshelyet sikerült zökkenőmentesen elfoglalnunk, ezt követően pedig egy autentikus szerb grillbüfében vacsoráztunk és gyűjtöttünk erőt a hétvégi megmérettetésekhez.
Másnap az egyéni kategóriákkal vette kezdetét a verseny, majd ezt követte vasárnap a csapatok küzdelme. A szombati nap a hosszú menetrend ellenére viszonylag gyorsan eltelt, próbáltuk minden csapattagunk mérkőzését figyelemmel követni és drukkolni nekik, bár többször is egyszerre vívtak a vívóink, annak ellenére, hogy mindössze 3 pályán folytak az események. Összegezve elmondható, hogy mindenki sok tapasztalattal gazdagodott, a mi kendónktól azért egészen eltérő, mondhatni „balkáni stílusú” vívókkal sok lehetőségünk volt vívni, ami mindenképp nagyon hasznos a világbajnokságra való felkészülésben. A nap végén Tomi bronzérmének örülhettünk a férfi egyéni kategóriában és egy kis extra bizonyítási vággyal készülhettünk a másnapi csapatversenyre.
Elérkezett a bizonyos csapatverseny, melyen, mint a magyar válogatott vettünk részt, az ezzel járó büszkeséggel és felelősségteljes magatartással. Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban érződött a csapat minden egyes tagján az egyre növekvő koncentráció, sikerült a külső tényezők kizárásával egymásra és az éppen aktuális ellenfélre fókuszálni. Túlzás lenne azt állítani, hogy nem voltak izgulósabb pillanataink, de az ilyen szituációkban mindig volt valaki, aki a vállára vette a csapatot és higgadtan hozzásegített minket a győzelemhez. A végére odáig jutott a csapatösszhang, hogy az elődöntőben és a döntőben végül különösebb izgulás nélkül sikerült nyernünk és ezzel megszerezve az aranyérmet, amire magyar csapatként eddig még nem volt példa. Ezután egy szokásos búcsú-mekivel köszöntünk el Belgrádtól, és ha az éjszaka közepén is, de biztonságban mindenki hazaért.
Nagyon örültünk, hogy ezen a hétvégén Belgrádban versenyezhettünk és sok szép eredménnyel, de mindenekelőtt fontos tapasztalatokkal gazdagodhattunk. Reméljük jövőre is részt tudunk majd venni ezen az eseményen, lehetőleg minél több Hara versenyzővel, régi taggal és újonccal egyaránt, hogy ők is elkezdhessék gyűjteni az anekdotákat és szép emlékeket Belgrádról!