XXXVI. Országos Kendó Egyéni és Csapatbajnokság

Egy év kihagyás után szombaton (2021.11.13.) újra megrendezésre került az Országos Kendó Egyéni és Csapatbajnokság. A vártnál szerencsére több versenyzővel és nagyobb kihívásokkal néztünk szembe. Büszkén mondhatjuk, mindenki remekül vette az elé gördülő akadályokat, jelentsen ez egy nehéz ellenfelet, egy meg nem adott ippont vagy épp a vereséget, hiszen ezek mind a verseny velejárói, amikkel nem csak fizikailag, de szellemileg is meg kell küzdenünk.
Nagyszerű érzés volt újra pályára állni és megmutatni a bennünk rejlő küzdeni akarást és elszántságot. Ez sikerült is, hiszen az összes kategóriában, ahol indultunk, nem értük be mással, mint az első hellyel.
 
Az eredmények:
Béky Ezra – Kölyök kategória 1.hely
Egle Luca Elza – Női kategória 1.hely
Komjáti Tamás – Férfi kategória 1.hely
Hara csapat – Csapatbajnokság 1.hely
 
Köszönjük mindenkinek a részvételt, ellenfeleinknek, hogy nem könnyítették meg a dolgunkat, a Magyar Kendo Iaido és Jodo Szövetség / Hungarian Kendo Federation-nek a szervezést és mindenkinek aki a helyszínen, vagy távolról szurkolt nekünk és támogatott minket a felkészülés alatt!
 

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=magyarkendoszovetseg&set=a.4873648576002271