Kezdőként a kendó edzéseken

A következő sorokban szeretném röviden megosztani veletek a Hara Kendó Klubban szerzett kendó élményeimet, amelyeket kezdő kendósként élek át hétről hétre.

Először is fontos leszögeznem, hogy nem túlzás, ha azt mondom, még egyetlen sport sem tudott ennyire lekötni szellemileg és fizikálisan, mint a kendó. Korábban próbálkoztam már más harcművészettel is, de mindig azt éreztem, hogy hiányzik valami az adott harcművészetből. Ez a valami egy olyan ismeretlen hiány volt eddig, ami csak mostanra kezdett körvonalazódni számomra, mivel a kendó nem csak azt nyújtja, amit elvártam tőle, hanem annál jóval többet is.

A kendó a harcművészet és a sport tökéletes ötvözete, vagy akár mondhatnám úgy is, hogy a nyers erő és a lélek találkozása egy kevésbé ismert, japán tradíciókon alapuló kardvívásban. Az edzés számomra a nap végén igazi érték, mivel amellett, hogy rengeteget tanulhatok, segít elengednem a nap végére felgyülemlett stresszt, és megtisztítani a felesleges gondolatoktól a fejemet. A kendó megtanít összpontosítani és egy magabiztossággal párosuló kitartást ad, melyet a sportot rendszeresen gyakorolva a mindennapjainkban is remekül tudunk hasznosítani.

Az oktatók rendkívül tehetségesek és figyelmesek, aminek hatására kezdőként sohasem érzem azt, hogy ne kapnék kellő figyelmet és törődést a tanulásom során. A gyakorlatok és az erősítő feladatok egy jól összeállított szisztéma szerint jelennek meg az edzéseken, melyet egy tradicionális szertartás jellegű fegyelmezettség tesz egyedivé. A csapat összetartása minden edzésen megjelenik, ami mindenképpen hozzájárul a sport iránt tanúsított nagymértékű lelkesedésemhez is. A klub amellett, hogy fiatalos, rengeteg neves sporteredményt tudhat magáénak, ami a klub kezdő tagjaként kifejezetten motiváló hatással bír.

Összességében ezt a sportot mindenkinek csak ajánlani tudom, csak úgy, mint magát a Hara Kendó Klubot is, valamint nyugodtan mondhatom, hogy ez az a sport és sport klub, ahol mindenki megtalálhatja azt, amit egy küzdősportban keres. Nekem ez már sikerült, sőt, az elvártnál sokkal többel gazdagodtam.

/Ménes Csaba, 28, kezdő kendós/